FÉLTÉKENY ISTEN

(22)

Próféta-átvilágítás

Egy darabig volt egy angol nyelvű keresztény levelezőlistám. Mikor ezen egy alkalommal szóba került Vassula Rydén neve, megjegyeztem, hogy a Hittani Kongregáció figyelmeztetést adott ki Vassula magánkinyilatkoztatásaival kapcsolatban. Kissé meglepődtem, amikor egy katolikus (talán Fülöp-szigeteki?) levelezőtárs fölháborodottan tiltakozott, amiért rágalmaztam egy olyan jó keresztény asszonyt, mint Vassula. Nem rágalmaztam senkit, a hölgy személyéről, életéről, jelleméről a világon semmit nem állítottam. Csak hivatkoztam egy dokumentumra, amely megtalálható az Apostoli Szentszék hivatalos lapjában, és mindmáig érvényben van. Akkor még nem foglalkoztam annyit a témával, hogy tudtam volna: ebben a dologban nem lehet tárgyilagosságot várni. Ha csak előkerül, szenvedély és fanatizmus lobban lángra.

Azóta ezt bőségesen volt alkalmam megfigyelni. Vassula egyik komoly kritikusa, Maria Laura Pio, korábban lelkesedett Rydén asszony „Igaz Élet Istenben” (IÉI) címmel megjelenő üzeneteiért. Erről a korszakáról írja: „Abbahagytam az evangéliumok olvasását is, mert végül azt gondoltam, hogy az üzenetek az evangélium fölött állnak, hiszen Jézus ezekben most beszél. Hamarosan rájöttem, hogy a legtöbb ember, aki olvasta az üzeneteket, ugyanúgy érez, mint én. G. asszony elmondta nekem, hogy mindennap olvassa az üzeneteket, és ha van fölös ideje, azt az első kötet újraolvasására használja. Három-négy hónap IÉI után viselkedésem annyira megváltozott, hogy szüleim is észrevették. Képtelen voltam elviselni a legkisebb kritikát is Vassulával kapcsolatban, és sűrűn voltak borzalmas veszekedéseim anyámmal. Azonkívül nagyon érzékennyé váltam mindenre, gyakran sírtam. Iszonyú bűntudatom volt, amikor nem volt kedvem az üzeneteket olvasni. Nem néztem többé tévét, nem olvastam regényeket, mint azelőtt. Ha alkalmam volt vakációra menni, mindig megpróbáltam egy kolostorba visszavonulni lelkigyakorlatozni (természetesen IÉI könyvekkel). Barátaimmal csak akkor mentem el programokra, amikor úgy gondoltam, alkalmam lesz az üzenetek terjesztésére.”

Mi ez a szélsőséges mentalitás? Maria Laura édesanyja így ír ugyanerről a korszakról: „Lányom jelleme kezdett megváltozni. Mindennap több mint egy órát töltött szobájába zárkózva és az üzeneteket olvasva. Kezdett eltávolodni a családtól, amely próbálta megláttatni vele, hogy az egyetlen bizonyosság az Evangéliumban és az Egyház tanításában van. Ezek nagyon nehéz idők voltak mindnyájunk számára, és az ő számára is, hasonló következményekkel, mint amilyenekben a szektákhoz csatlakozók szenvednek.” Itt hangzik el a döntő szó: szekta. Ez a szekták mentalitása. Tárkányi Ákos szociálpolitikus mondja: „Egy ilyen egyetlen személy köré épülő, zárt, túlfűtött, és lényegében felekezetközi, tehát kívülről nemigen kontrollálható mozgalom szociológiai szempontból a legrosszabb értelemben vett szektának tűnik.”

A magánkinyilatkoztatások, mint minden prófétai megnyilatkozás, megkülönböztetésre szorulnak. „Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba” (1Jn 4,1). Bronislaw Dembowski püspöktől hallottam, hogy a karizmatikus megújulás legnagyobb problémáját világszerte a hamis próféciák jelentik. Ahol rendkívüli jelenségektől kísért, az egész Egyháznak szánt üzenetekről van szó – az ilyenekre szoktuk a „magánkinyilatkoztatás” kifejezést használni – , ott joggal várhatjuk, hogy azok természetfölötti eredetével kapcsolatban a megkülönböztetésben legilletékesebb hierarchia is nyilatkozzék. Először a helyi püspök, a következő szinten a püspökkari konferencia, és legfelső szinten a Hittani Kongregáció.

A hivatalos egyházi állásfoglalások háromféle formulát használnak a magánkinyilatkozások eredetére nézve.

1.) Megállapítható a természetfölötti eredet (constat de supernaturalitate);

2.) Nem állapítható meg a természetfölötti eredet (non constat de supernaturalitate);

3.) Megállapítható a nem természetfölötti eredet (constat de non supernaturalitate).

Az első bátorít, hogy az illető magánkinyilatkoztatást hitelesnek tartsuk (bár nem kötelez rá); a második meghagyja a szabad vélekedés jogát, de nem biztat arra, hogy a jelenség vagy üzenet isteni eredetében higgyünk; a harmadik viszont óvja a hívőket attól, hogy isteni eredetet tulajdonítsanak a szóbanforgó magánkinyilatkoztatásnak. (Fölhívnám a figyelmet arra, hogy démoni eredetet megállapító külön hivatalos formula nincs, tehát a démoni megtévesztések is a harmadik kategóriába esnek.)

Weblapomon több hivatalos egyházi állásfoglalást közzétettem magyar nyelven. Érdemes tudni: Fatima ügyében legmagasabb szintű döntés született az 1.) pont szerint; Vassula ügyében nincs „ítélet”, csak figyelmeztetés, de az a 3.) pont szerint; Medjugorje ügyében püspökkari szinten van döntés, a 2.) pont szerint; Garabandal ügyében megyéspüspöki szinten született ismételt döntés, mindig a 2.) pont szerint.

Gyakran hivatkoznak rá, hogy ezek a döntések „nem tévedhetetlenek”. Legtöbbször valóban nem. Csakhogy, mint a 7. pontban kifejtettem, a nem tévedhetetlen döntés is lehet biztos és kötelező.

A magánkinyilatkoztatásokért való rajongás mindenképpen elvetendő. Hitünk a nyilvános kinyilatkoztatásra épül. A magánkinyilatkoztatások szerepe az, hogy támaszt és eligazítást nyújtanak, de a hit nem rájuk irányul. A Hittani Kongregáció idézi Prospero Lambertini bíboros, a későbbi XIV. Benedek pápa sorait: „A katolikus hit beleegyezése nem jár ki az ily módon jóváhagyott kinyilatkoztatásoknak; ez mégcsak nem is lehetséges. Ezek a kinyilatkoztatások inkább az emberi hit beleegyezését igénylik, amely igazolhatóként és a jámborság számára hihetőként állítja őket elénk”.

A hiteles prófécia visszautasítása természetesen járhat veszélyekkel. Mondjuk, széttépi az embert egy oroszlán (1Kir 20,35-36). A hamis próféciák hirdetése azonban sokkal nagyobb veszélyekkel jár. „A hamis prófétát ... elevenen bevetették ... a kénköves, tüzes tóba” (Jel 19,20). Ezt célszerű lesz elkerülni.