FÉLTÉKENY ISTEN

(16)

Mennyei intimitás

Az az életadó egyesülés, amelyet az emberi szexualitás céljaként jelöltünk meg, nem kizárólag testi kapcsolatban valósulhat meg, hanem szellemi síkon is, ha az ember Istennek adja át intimitását. Már korábban utaltunk rá, hogy a nemi önmegtartóztatás, ha nehéz is, nem lehetetlen, sőt a Szentírásban azt láthatjuk, hogy kifejezetten előnyös az istenkapcsolatra nézve. A pogány vallásokban gyakorolt rituális kéjelgéssel szemben az Ószövetség ismeri a rituális tisztaságot. „Tartózkodtak az emberek az asszonyoktól?” – kérdezi a főpap Dávidtól, mielőtt a kitett szent kenyerekből ad neki (1Sám 21,5). Az Újszövetségben pedig megjelenik az Istennek szentelt szüzesség.

Az első korintusi levél arról tanúskodik, hogy Pált megkérdezték: most, hogy az Úr eljövetele immár küszöbön áll, nem kell-e a keresztényeknek teljesen tartózkodniuk a házasélettől. Ő tagadólag válaszol, de a válaszhoz további fejtegetéseket fűz. Mindenekelőtt olvassuk el a választ, mert ezt gyakran félreértelmezik. „Ami pedig azt illeti, amiről írtatok nekem, azt felelem: jó az embernek asszonyt nem illetni. A paráznaság miatt azonban minden férfinak legyen meg a maga felesége, és minden asszonynak legyen meg a maga férje. A férj adja meg a feleségnek, amivel tartozik, hasonlóképpen a feleség is férjének. Az asszonynak nincs hatalma teste fölött, hanem a férfinak; hasonlóképpen a férfinak sincs hatalma teste fölött, hanem az asszonynak. Ne tartózkodjatok egymástól, legfeljebb közös akaratból egy időre, hogy az imádságnak éljetek; azután legyetek ismét együtt, hogy a sátán meg ne kísértsen benneteket amiatt, hogy nem tudjátok magatokat megtartóztatni. Ezt pedig úgy mondom, mint engedményt, nem mint parancsot” (1Kor 7,1-6). Az utolsó mondat nagyon fontos, mert visszamenőleg relativizálja az előzőekben megszabott házassági gyakorlatot. Ugyanakkor világosan kiderül, hogy a nemi megtartóztatás jó dolog („Jó az embernek asszonyt nem illetni”), továbbá hogy használ az imádságnak („hogy az imádságnak éljetek”). Szerencsétlen ezt a szöveget abból a célból idézni, hogy a családtervezés eszközei közül kizárjuk a teljes önmegtartóztatást. (Ritka az a helyzet, amelyben erre van szükség, de előállhat.) Jogosulatlan ilyenkor arra hivatkozni, hogy 1Kor 7,8 a teljes önmegtartóztatást megtiltja. Nem tiltja meg. Engedményről van szó, nem parancsról. Ha parancsnak tekintjük, Mária és József házasságát is elítéljük, továbbá a középkorban viszonylag elterjedt „József-házasságot” is, amilyen pl. Szent Imréé volt. Pál pedig itt egyáltalán nem a családtervezés összefüggésében beszél, hanem a teljes önmegtartóztatással kapcsolatos kérdésre válaszol, a standard helyzetet tartva szem előtt, engedményt és nem parancsot adva, és korántsem állítva, hogy nincs kivétel.

További mondanivalója: „Azt szeretném, ha mindenki olyan lenne, mint én magam, de mindenkinek saját ajándéka van Istentől, az egyiknek ilyen, a másiknak meg olyan” (1Kor 7,7). Vagyis ő maga teljes önmegtartóztatásban él, ami még az apostolok között sem volt általános. Ezt azonban karizmának, Isten ajándékának tekinti, mint ahogy Jézus is így beszélt az Istennek szentelt szüzességről: „Van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!” (Mt 19,12). Pál kimondottan bátorít az önmegtartóztató életre: „Ha feleséget veszel, nem vétkeztél; és ha a szűz férjhez megy, nem vétkezett. Azonban az ilyeneknek testi gyötrelmük lesz, én pedig meg akarlak kímélni benneteket” (1Kor 7,28). Már az ősegyházban megjelenik az Istennek szentelt szüzek és aszkéták intézménye. Később, a szerzetesrendek jóváhagyásával, az Egyház tanítóhivatala nyilvánosan és véglegesen elkötelezte magát az Istennek szentelt szüzesség sajátos értéke mellett.

Miben áll ez a sajátos érték? Pál így jelöli meg: „osztatlan szív”. Olvassuk fejtegetéseit: „Azt szeretném, ha gond nélkül lennétek. Akinek nincs felesége, arra gondol, ami az Úré, hogy hogyan tetsszék az Úrnak. Akinek pedig felesége van, arra gondol, ami a világé, hogy hogyan tetsszék feleségének, tehát meg van osztva. Férj nélkül az asszony is, a szűz is arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen; aki azonban férjnél van, arra gondol, ami a világé, hogy hogyan tetsszék a férjének. Ezt pedig a ti érdeketekben mondom, nem azért, hogy csapdát állítsak nektek, hanem hogy tisztességesen éljetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz” (1Kor 7,32-35). Figyeljünk az „arra gondol” kifejezésre. Ez a férfi vagy nő belső világára vonatkozik. Nem egyszerűen arról van szó tehát, hogy a tennivalók terén a szűzi életet élő mentesül a házasélet gondjaitól. Arról van szó, hogy a férfi vagy nő belső világa, intimitása a szüzesség esetében osztatlanul irányul Istenre, míg a házaséletben szükségképpen jelen van ebben az intimitásban a házastárs is. Ez a jelenlét természetesen alárendelhető Isten jelenlétének, ezért a házaséletben is lehetséges az életszentség. A testi intimitás osztatlansága azonban garantálja és segíti megvalósítani a lelki intimitás osztatlanságát. Istennek való jegyesi odaadottságról van szó, amit előre jeleznek az Ószövetség prófétai képei, melyekben Izrael Isten jegyese vagy hitvese. „Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja” (Én 8,6). Ezt az istenjegyesi elkötelezettséget nevezzük celibátusnak, mennyei állapotnak. Prófétai állapot ez, amely elővételezi a mennyet, ahol nem lesz házasság: „A feltámadás után nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben” (Mt 22,30).

Ezek után érthető, miért mondja Pál: „Aki férjhez adja hajadon leányát, az is jól teszi; de aki nem adja férjhez, az még jobban teszi” (1Kor 8,38). És: „Az asszony le van kötve, amíg férje él; de ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, de csak az Úrban. Véleményem szerint azonban boldogabb lesz, ha magában marad. Hiszem, hogy bennem is Isten lelke van” (1Kor 8,39-40). Ezt a „jobb” és „boldogabb” kifejezést idézi a Trentói Zsinat, amikor a szüzesség értékét védelmezi a reformáció támadásával szemben: „Ha valaki azt állítaná, hogy a házas állapotot a szüzesség vagy nőtlenség elé kell helyezni, és nem jobb és boldogabb a szüzességben vagy nőtlenségben megmaradni, mint házasságot kötni: legyen kiközösítve” (Denzinger-Hünermann 1810).

Ezt a dogmát helyesen kell érteni. Mind a házas, mind a szűzi állapot tökéletes akkor, ha értékei hiánytalanul megvalósulnak. Azok a személyek, akik az egyes állapotokat mint hivatást kapják Istentől, akkor „jobbak” és „boldogabbak”, ha saját ajándékukat jobban használják. Szó sincs tehát arról, hogy a házasok csak az életszentség alacsonyabb fokára juthatnának el. Sziléziai Szent Hedvig vagy Boldog Taigi Annamária életét látva nem kételkedhetünk abban, hogy ezek a hősies életű házas szentek sok szerzetest megelőznek a mennyben. A házasélet nem könnyebb, mint a szerzetesi élet. Mindkettőnek a saját nehézségeivel kell megbirkóznia. Arról azonban igenis szó van, hogy az Istenért vállalt szüzesség tartalmaz egy olyan külön értéket, az osztatlan intimitást, amely már a földön elővételezi a mennyet, s amelyre előbb-utóbb a házasoknak is el kell jutniuk. Legkésőbb a mennyei dicsőségben.

Az ilyen szüzesség életadó egyesülés Istennel, amely szellemi módon termékeny. A házasoknak bátorítást ad a családtervezés vagy más szempontok miatt vállalt lemondásra. Az evangélium jó példával és szavakkal történő hirdetésében kegyelmi életenergiákat közöl. Az imádságban életet esd ki a lélekben halottak számára, a Szentlélek ajándékait az Egyház számára. Természetfölötti termékenységével lelki családokat teremt, mint sok rendalapító példája mutatja. „Több a gyermeke a magányosnak, mint annak, akinek férje van” (Gal 4,27).