FÉLTÉKENY ISTEN

(24)

Mechanika? Metafizika!

Még egyszer visszatérek az angyalok témájára, de ezúttal más összefüggésben. Amit ebben a pontban kifejtek, az nem tartozik az Egyház kötelező tanításához. Csak teológiai vélemény, méghozzá kisebbségi vélemény. Mégis rendkívül fontosnak tartom, mert egész valóságszemléletünk múlik rajta.

Az angyalok – mind a jó, mind a rossz angyalok – e világban kifejtett tevékenységéről van szó. A közkeletű felfogás az, hogy ott kell angyali tevékenységgel számolnunk, ahol nincs természetes (fizikai, biológiai, pszichikai) magyarázat. Arisztotelésznek a skolasztikától is átvett felfogását, hogy az égitesteket intelligenciák (a mi nyelvünkön: angyalok) vezérlik, egy csillagász így parodizálta: „A középkorban azt hitték, hogy a bolygók azért mozognak pályájukon, mert az angyalok tolják őket.” Ebben benne van, hogy mi, felvilágosultak, akik ismerjük a mechanika törvényeit és ezek alapján ki is tudjuk számítani az égitestek mozgását, ma már mosolygunk ezen a naiv hiten. Hasonlóan viszonyulnak az exegéták a Szentírás állításaihoz, melyek a pestisjárványt (2Sám 24,16) vagy egy időszaki forrás felbukkanását (Jn 5,4) angyali működésre vezetik vissza, vagy az epilepsziát démoni befolyásnak tulajdonítják (Mk 9,17-27). „Mi, felvilágosultak” már ismerjük a természetes okokat, és nincs szükségünk angyali tevékenység feltételezésére. Egy depressziós személyről azt írta valaki, hogy nem kell nála démoni befolyásra gyanakodni, a depresszióra „elégséges magyarázat” a depresszió.

Magam is azt gondolom, hogy a szellemi teremtmények közvetlen befolyását nem kell kiterjesztenünk azokra az esetekre, ahol rendelkezünk természetes magyarázattal; de létezik közvetett befolyás is, amely nem hagyja ki a természetes magyarázatot, hanem értelmezi. A jelenségek fizikai-biológiai-pszichológiai leírása még nem értelmezés. Szabatos megfogalmazását adja a jelenségeknek és azok egymás közötti összefüggéseinek, de az egész összefüggésrendszer még mindig a levegőben lóg, s nem is értelmezhető a fizikán, biológián vagy pszichológián belül. A jelenségeken túl az eszmei rendre mutat. Eszmékre, amelyek a dolgok fizikai-biológiai-pszichológiai rendjében kifejezésre jutnak, amelyeket azonban az ember nem létrehoz, csak fölismer és leír. Ez az állítás abban különbözik Platón idea-tanától, hogy nem tulajdonít az eszméknek/ideáknak önálló létet, hanem elismeri, hogy azok csak egy értelemben létezhetnek. Minden eszme valakinek az eszméje. De itt nem elegendő Isten teremtő eszméire hivatkozni, mert a megvalósult eszme a teremtés rendjében is létezik. Viszont az embert megelőzően létezik, az ember nem uralkodik fölötte. Azt az embert megelőzően létező szellemi valóságot, amely a termetésben megvalósult eszmék alanya, bibliai kifejezéssel angyalnak nevezzük. (A szellemi alanyt mondjuk személynek, mint az előző pontban láttuk.)

Így kapnak értelmet számunkra Aquinói Szent Tamás megállapításai: „Omnia materialia in ipsis angelis praeexistunt”, vagyis: „Minden anyagi dolog már előbb létezett magukban az angyalokban” (STh I 57,1c); és: „Omnia corporalia reguntur per angelos”, vagyis: „Minden anyagi dolgot az angyalok irányítanak” (STh I 110,1c). Ez nem azt jelenti, hogy az angyalok mechanikus tevékenységgel „tolják” pályájukon a bolygókat, hanem hogy szellemi tevékenységgel érvényben tartják az eszméket, amelyeket mi aztán a mechanika törvényeivel írunk le. Az előbbi parodisztikus elképzelés mitológiai szintre szállítja le az angyalokról alkotott képünket, ami tragikus félreértés, és utolsó előtti lépcsője annak a (megelőző pontunkban tárgyalt) folyamatnak, amely a személyesen létező angyaloknak a kinyilatkoztatásból való kiiktatásához vezetett. Annyira féltünk a mitológiától, hogy a hittől is „megszabadultunk”.

Akinek túl elvont a kifejtett gondolatmenet, segítségül hívhatják XVI. Benedek pápa Jézus-könyvének az exorcizmusról szóló részét (A názáreti Jézus. Szent István Társulat, Bp. 2007. 152-154. o.), amely a sötétség angyalait, a démonokat mint a szellemi környezetünkben jelenlévő erőket írja le. Ebben nincs semmi, ami a mitológiára emlékeztetne, viszont – természetesen – nincs olyan kijelentés sem, hogy ezek a szellemi valóságok csak az emberen keresztül válnak személyessé. Személyesek azok önmagukban, csak személyességüket nem szabad mitologikusan elképzelni. Az angyal nem láthatatlan ember, hanem szellemi hatalom. Személyessége és eszmeisége között nincs olyan távolság, mint az embernél. Nem elvont eszme, de nem is tündér vagy manó.

Ha ezeket a felismeréseket magunkévá tesszük, láthatóvá válik, hogy az angyalok szerepe nem korlátozódik kivételes esetekre (a közvetlen beavatkozás eseteire, amikor nincs természetes magyarázat), hanem olyan átfogó, ahogy Benedek pápa a fent említett helyen ábrázolja. Ez a Biblia szemlélete is. Isten tevékenysége minduntalan megnyilvánul angyali tevékenységben is, a sátán pedig nem mumus, hanem a „világ fejedelme” (Jn 14,30; 16,11). Mi az „angyalok ezreihez” járulunk (Zsid 12,22), s „fejedelemségekkel és hatalmasságokkal” (Ef 6,12) állunk harcban. Nem rendkívüli esetekben, hanem naponta, nulla órától huszonnégy óráig.

Éppen az állandóan folyó szellemi harc miatt tartom ezt a témát a katolikus tanítás forró pontjának. Még egyszer világosan mondom, hogy ez a kérdés a Tanítóhivatal szintjén nincs eldöntve. Ha azonban nem fogadjuk el az itt mondottakat, egész valóságképünk ellaposodik, a Bibliát akaratlanul is racionalista korrekciókkal fogjuk olvasni, és a szellemi harcban kiesik kezünkből a fegyver: elveszítjük a lelkek megkülönböztetésének képességét. Az angyalokról alkotott hibás képünk – ha nem is tudatosan – valamiképpen istenképünkre is rávetítődik: Isten angyalai, akik „föl- s leszállnak az Emberfia fölött” (Jn 1,51), visszamennek az égbe és becsukják maguk mögött az ajtót, hogy csak olykor-olykor ránduljanak le közénk. Isten „bezár”. Hányan vannak hívő katolikusok, akiknek szemléletében ezt a bezárt eget lehet érzékelni...

Ideje, hogy ebben a kérdésben megnyíljék a szemünk. Amikor Elizeust sereg veszi körül és szolgája ijedezik, a próféta így imádkozik: „Uram, nyisd meg a szemét, hogy lásson!” A szolga szeme megnyílik, s látja, hogy Elizeus körül a hegy tele van tüzes lovakkal és szekerekkel (2Kir 6,17).

Körülöttünk is.